Virágnyomon

Mocsári kockásliliom - eszmei érték: 50.000Ft

Mindig ígérgetem magamnak, hogy írok, de valahogy soha nem jön össze. Sok minden történik, velem is, meg a körülöttem lévőkkel is. Szavamat adom, eljön az idő, mikor mesélek majd egy nagyot. Addig is, itt egy kis tavaszi virágismereti gyorstalpaló:

Kikeleti hóvirág - eszmei érték: 10.000Ft
Leánykökörcsin - eszmei érték: 10.000Ft
Tavaszi hérics - eszmei érték: 5000Ft
XO

Hogyan beszélgess a kutyáddal

(Egyelőre tekintsünk el amellett az el nem hanyagolható tény mellett, miszerint fél éve nem írtam. Majd elmagyarázom..)

Ma voltam egyet sétálni Bikficcel, aki, mint a képeken az jól látható, mindezt hatalmas mosolyokkal díjazta. 
Volt egy kellemes kis "beszélgetésem" az ebzettel, melyet hangosan, a szántások mellett folytattunk le.

Ez a következőképpen zajlott le:


*Eszter meglát a távolban hat darab gyors helyzetváltoztatást végző állatot.*
- Én: Bikfic, szerinted azok őzek vagy kutyák lesznek? (Előfordulhat hogy néhány kóbor falkába verődik össze.)
- Bikfic rendületlenül megy tovább, mint aki meg sem hallotta aggodalmam.
- Én: Hm, ezek nagyon errefelé futnak Bikfic. 
*Eszter lecsekkolja a széljárást, körbenéz, merre lehetne menekülni, ha a helyzet úgy adja.*
- Bikfic továbbra is csak megy előre.
- Én: Te Bikfic, ha ezek tényleg kutyák lesznek, akkor rá... (itt csúnya szót mondtam.)
- Bikfic ekkor hátrafordult, rám nézett, amolyan ne parázz már ennyit asszony tekintettel és ment előre.
*Eszter ekkor rájött, hogy ezek tényleg őzek.*

Jó, utólag kellett rájönnöm, hogy ez nem is volt olyan vicces sztori, mint amilyennek azt gondoltam. Mindenesetre akkor azért jót nevetgéltem magamban. Sokszor beszélek Bikfichez. Mégha nem is biztos hogy érti, hogy sokszor miért tépem a szám, az érzéseimmel mindig tisztában van. Nem csoda, kilenc év hosszú idő..
Jól esett ez a kis mai séta amúgy, őszintén szólva nem volt sok időm az elmúlt másfél hónapban sétálgatni Bikficcel. A vizsgaidőszak nem sok esélyt ad arra, hogy az ember vígan programokat tervezgessen magának.
Mellesleg, elég jól teljesítettem ebben a félévben, kicsit büszke is vagyok magamra. Na ezalatt ne azt értsétek hogy 4,75-ös átlagom lett. Nekem sajnos nincs seggem a tanuláshoz. Viszont kilenc vizsgám volt, ami enyhén kimerített és szépen le is betegedtem. Azonban majd 100%-ig meggyógyultam már. Mondhatni.
Túléltem egy látogatást a fogorvosnál és még túl is fogok egyet hétfőn. Holnap pedig még egy évvel idősebb leszek. Szalad az idő.
Visszatérve az elmúlt fél évre. Ezalatt is sok minden történt. Nem is gondolná az ember, hogy ilyen kurta időszak alatt mennyi minden tud változni. De erről egy másik bejegyzésben.

Mert van ami nem változik és a Bullet még mindig hódít:
X   O

Es(z)ti Mesék #7

H a s a d á s

Mivel holnap reggel fotózni megyek Nagybátyámmal, (mire ez fenn lesz, már ma) és elég korán kelek, gondoltam indulás előtt érdemes lenne pár érzésemet és gondolatomat feljegyezni a telefonomba, aztán majd átmásolni a blogba, mert szerintem vicces lesz...
Íme a haláltusám:

04:23 - Fáradt vagyok. Nagyon. Úgy nézek ki, mint aki kapott két cba-s szatyrot a szeme alá... Az extra tartósból...Öt perce keltem. Tegnap fél ötre állítottam be a telefonom. Félelmetes, hogyha bemantrázom magamnak, hogy kb. mikor kell kelnem, pontosan akkortájt magamtól is megébredek...

04:40 - A konyhában kiégett a lámpa, mikor fel akartam kapcsolni. Megkérdezném, hogy "miért én?!", de áhh...

04:57 - Felöltöztem. Olyan kávét főztem, hogy szerintem el fogom vele pusztítani a bélflórám.. De legalább ébren maradok tőle. 

05:00 - Nagybátyám pontos, mint mindig. Rohanok.

Es(z)ti Mesék #6

Ha jól látom, utoljára májusban volt Es(z)ti Mesék, így éppen elérkezettnek érzem az időt arra, hogy megint felesleges és érdektelen dolgokkal tépjem a szám. Imádom!
Először is kezdjük azzal, mi a helyzet most. Új fotóm nincs, ezért kapjátok ezt a telefonos gagyiságot rólam.. Nyugi, ne iratkozzatok le, erre nem fogunk rászokni, csak ezen a képen olyan szép a hajam, tetszik, hogy most ilyen szőkés.
Amúgy meg fotózgatok ezerrel, csak az utóbbi két napban házon kívül voltam, elmentem Keszthelyre, szaktársaimmal voltam. Teljes nyugalom, lazulás. Hiányzott már ez a hely. Akárhova nézek, akárhol járok, mindenhol emlékek. Jók és rosszak egyaránt. Ilyenkor jövök rá, mennyire hajlamos vagyok nem értékelni a dolgokat, mikor elém vannak rakva. Ez a jó pár Keszthelyen kívül töltött hét újból eszembe juttatta, mennyire szeretek itt lenni. Olyan energiája van ennek a helynek, hogy az valami eszméletlen. Sehol máshol nem érzem így magam. Ezt meg is vitattuk, és nem vagyok egyedül ezzel.
Csütörtökön délelőtt indultam busszal, laza 2,5 óra alatt fenn is voltam Keszthelyen. M. eljött elém a buszmegbe, ahol egymás nyakában röhögve vitattuk meg, mennyire jó itt. Először elmentünk kajálni az egyik kedvenc helyünkre, ahova egy-egy jó buli után, másnap szoktunk elballagni. M.-nél nem voltak iratok, és fortyogva jelentette ki, hogy vegyem elő a személyim, nem adják ki a sört a kaja mellé. Röhögve halásztam elő a személyimet és mutattam meg a pult mögött álló csajszinak, hogy bizony elmúltunk 18 évesek. Bőven. Amúgy végeztünk egy kutatást, mindkettőnket kb. 16-17 évesnek néznek a népek. Én nem is értem. M. még idősebb is, mint én.. Végül kaja után elballagtunk a sétálóutcára, beültünk a Korzóba, közben B. is megérkezett. Rég láttam már őt is, hiányzott már nagyon. Ittunk egy-egy olcsónak egyáltalán nem mondható kávét, majd elballagtunk a Festetics Kastélyba. Imádjuk azt a helyet. Dumálgattunk, kiröhögtünk mindenkit. Fullon volt a kastély parkja is, olyan emberek voltak ott, dőltünk a nevetéstől. Késő délután M-mel lebattyogtunk Csabába, ettünk, ittunk, dumáltunk, majd megint kastély. Este pedig megnéztük a Fekete 50 árnyalatát, ami rosszabb volt, mint a film/könyv, amiből 20 percet bírtam elpazarolni az életemből, viszont a paródián legalább röhögtem. De így is minősíthetetlen volt.
Pénteken viszonylag hamar keltem, csináltam magamnak elviselhető fejet, majd elugrottam boltba, ebédelni pedig a Korzóba tértünk be, ahol megettem eddigi életem egyik legjobb szendvicsét, majd egy isteni svéd mandulatortával koronáztam a napot, ami gluténmentes volt. Healthy AF. Mintha érdekelne.. Végül megint a kastélyban kötöttünk ki, tuti nem vagyunk épek, aztán már nem maradt sok időnk és indulnunk kellett a buszra.
Összességében nagyon jó volt ez a két szűk nap. Mint említettem, hiányzott a hely.

Mellesleg, milyen szép és igaz is sajnos: When I see your face my hearts burst into fire..

Szelíd óriás

Megesett már veletek, egy erdőbe belépve, hogy az az érzésetek támadt, olyan az egész, mint egy mese? Mintha az erdőnek érzelmei lennének? A vétyemi bükkös ilyen nekem. Mint egy szelíd óriás, aki minden alkalommal, mikor lábamat háborítatlan területére teszem, jámbor mosollyal fogad, minthogyha lelkeink már évezredek óta ismernék egymást, tekintélyes fáinak ágai pedig ujjongva csattannak össze, mintha csak üdvözölni akarnának. Még a legzordabb, leghidegebb időben sem önt el a félelem, nem érzem úgy, mintha bármi bántódásom eshetne itt. Kanyargós útjai, dombocskái, hatalmas, sötét mélyedései, mind-mind  olyan regéket mesélnek, melyet mi csak álmunkban élhetünk meg. Rövid életünk nem is fogható egy erdő halhatatlan korához, minden lélegzetvételünk olyan, akár egy kósza lepke egyetlen szárnycsapása. Tiszteletreméltó ez az erdő. Órákat, napokat képes lennék itt eltölteni anélkül, hogy elvágyódnék. Szeretném hogy más is lássa, hogy más is átérezhesse, amit én érzek, akárhányszor ide tévedek. Azonban féltem is a bükköst. Félek, hogy a sok ember tönkretenné. Letaposná virágát, letörné ágát, beszennyezné. Most csak az jár ide, aki tényleg szereti. Családok, kiránduló csoportok, fotózni vágyók, kósza lelkek. Én.
Nem tudom mi fogott meg ennyire ebben a helyben.  Emlékszem az első alkalomra, mikor itt jártam. Olyan elevenen él bennem, mintha csak tegnap lett volna. Ha a fejemben lévő érzésekkel festeni tudnék, talán akkor tudnám teljesen átadni az élményt. Viszont rendületlenül meg-megállok fotózni, minden egyes alkalommal, mikor itt járok. Tegnap egy órácskára, de el tudtam szabadulni ide. Azt hittem, többet kell majd keresgélnem a kicsiny, rózsaszín csodáért, de hamar meglett. Erdei ciklámen a neve. Őshonos, védett növénykénk a kis hercegnő, mely lépten-nyomon, minden méteren, minden óvatos mozzanatomkor lábam előtt hevert. Hol párosával, hol páratlanul. Megtöltötte színnel, illattal az erdő sűrűjét, még a fagyosabb oldalát mutató lejtőkőn is kivirult. Megtaláltam amit kerestem, és még ha nem is sikerült olyan jól átadnom a képekkel a hangulatot, mint szerettem volna, azért ezt fél sikernek veszem. Az ott eltöltött kurta idő olyan mérhetetlen energiával töltött fel, ami már nagyon hiányzott.



Mert a Bullet még mindig uralkodik...